Babosék döntősök vegyespárosban

Babos Tímea az osztrák Alexander Peyával az oldalán bejutott a vegyespárosok döntőjébe a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.

A londoni torna honlapja szerint az ötödik helyen kiemelt magyar, osztrák kettős pénteken a Robert Lindstedt, Anabel Medina Garrigues svéd, spanyol duóval csapott össze az elődöntőben. Egy-egy megnyert szettet követően a harmadik, utolsó játszmában Babosék 5:4-nél nem tudták kiszerválni a meccset, s végül 11:9-re nyertek. A találkozó 2 óra 12 percig tartott.
Babosék a vasárnapi döntőben a hetedikként rangsorolt Martina Hingis, Leander Paes svájci, indiai duóval találkoznak.
“Egyik szemem sír, a másik nevet. A női párosért nagyon szomorú vagyok, sajnálom, hogy nem sikerült. A vegyespárosnak nagyon örülök! Úgy gondolom, ma egész nap jól játszottam, jó megoldásaim voltak. De hát ilyen a tenisz, valakinek veszítenie is kell…” –
nyilatkozta honlapján a 22 éves teniszező, aki Wimbledonban első magyarként jutott döntőbe vegyespárosban.
Hozzátette: hihetetlen érzés, hogy a tavalyi női páros után idén is finalista lett Wimbledonban.
Ha Babosék megnyerik a finálét, ő lehet az ötödik magyar felnőtt Grand Slam-bajnok. Előzőleg Asbóth József (1947, Roland Garros, egyes), Körmöczy Zsuzsa (1958, Roland Garros, egyes), Taróczy Balázs (1981, Roland Garros, páros és 1985, Wimbledon, páros), valamint Temesvári Andrea (1986, Roland Garros, páros) vehetett át GS-trófeát.

Eredmény:
vegyespáros, elődöntő:
Babos Tímea, Alexander Peya (magyar, osztrák, 5.)-Anabel Medina Garrigues, Robert Lindstedt (spanyol, svéd) 4:6, 6:3, 11:9

korábban:
női páros, elődöntő:
Jekatyerina Makarova, Jelena Vesznyina (orosz, 2.)-Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 4.) 6:3, 4:6, 6:4

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.