Irodaházak és egyéb rendezvények

Elgondolkodhatunk azon is,  ha egy kiadó iroda helyiséget, ha kibérelünk, hogy ki fogja-e tudni használni a cég az irodaház adottságait vagy sem. De ha végig gondoljuk,  lehetünk merészek és kiadhatjuk időszakosan rendezvényekre. Ez alól kivétel a szolgáltatott iroda, azt ugyanis csak alkalmi jelleggel béreljük.
Bár nem szabad elvárni,  hogy tömegével jelentkezzenek az esküvőre készülő jegyesek egy egyszerűbb irodaház komplexumba bulit tervezni,  de még akár ez is megeshet. Azért azt kell tudomásul vennünk,  hogy mi is csupán béreljük a kiadó irodát, így bármit nem tehetünk vele. Elsősorban magunk közötti kisebb-nagyobb rendezvényekben lehet gondolkodni. Főleg megbeszélések, cégen belüli ünnepi partik, búcsúztatások jöhetnek szóba egy cég életében. Ritkán talán megengedheti magának a vállalat, hogy egy ünnep esetén,  vagy egy nagyobb siker elérésekor egy étterembe, vagy hotelbe tartson partit, de alapvetően mindent egyszerűbb házon belül megoldani.
Akadhatnak emberek, akik egyet nem értésüket nyilvánítják ki egyéb rendezvények lebonyolításával kapcsolatban. Érveik valahogy úgy hangozhatnak,  hogy “ez egy irodaház”, vagy “nagy munkával jár majd a helyreállítás a buli után”.  De alapvetően nem baj,  sőt szükséges,  hogy a munkavállalók néha a megszokott helyen,  de nem megszokott, hétköznapi dolgokat csináljanak. Értve ez alatt, hogy kicsit lazuljanak az emberek a karácsony közeledtével, és az év vége felé a főnökség is háláját nyilvánítsa ki embereinek.