Könnyebb a székhelyszolgáltatással, mint nélküle!

A székhelyszolgáltatás intézményét, mint a cégek személyi titkárnőjét szokás emlegetni, abból fakadóan, hogy az adminisztratív feladatokat vállalja át a cégtől, ebbe beletartozik az iratok átvétele, tárolása és rendszerezése is. A szolgáltató ezen felül fogadja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) embereit, amikor a cég időközönkénti vizsgálatára kerül sor.
Azért lehet a székhelyszolgáltatás könnyebbség a cégek számára, mert a jogszabály szerint minden cégnek rendelkeznie kell egy saját székhellyel. Ennek számos kritériumnak meg kell felelni, legfőbb feladata, hogy itt kell lebonyolítani a hivatalos levelek fogadását, a küldeménytovábbítást, mivel ez a hivatalos levelezési cím, ezért itt kell a leveleket megőrizni. Az épület bejáratánál jól látható helyen fel kell tüntetni a cégtáblát, és itt kell fogadni a NAVot is.
Mindehhez egy állandó céghelyre van szükség, valamint folyamatos jelenlétre. Ezt a legtöbb cégtulajdonosnak nehéz kivitelezni. A székhelyszolgáltató átvállalja ezeket a teendőket, és jóval olcsóbb, mint egy iroda bérlése.