A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg megosztó nyilatkozatban közölte, hogy nem fogják napjaink legnagyobb közösségi oldalairól törölni, és büntetni a holokausztot tagadó megnyilvánulásokat, mivel azokat nem tartja minden esetben büntetendőnek. Zuckerberg véleménye szerint ugyanis az esetek egy részében nem egy személy ellen irányuló gyűlöletbeszédről van szó, hanem a történelem negatív értelmezéséről, esetleg egy hibás megközelítésmódról van szó, mely nem érdemel szankciókat.
A Facebook igazgatója azt is hozzátette, hogy magával a Holokauszt tagadással ő maga sem ért egyet, sőt, mivel ő is zsidó, esze ágában sem lenne egy ilyen dolgot a szőnyeg alá söpörni. Ennek ellenére azonban nem akar a vélemény szabadság megsértésének bűnébe esni, így ha nem egy konkrét személy megsértéséről van szó, akkor nem fogják ezeket a osztokat eltávolítani a közösségi oldalról.
Természetesen ez a döntés hatalmas port kavart, és számos kritikusa támadt Zuckerberg-nek. Rabbik például azzal feleltek Zuckerberg érveire, hogy egy alapjaiban hamis, hazug állítás nem minősül a véleményszabadságnak, és épp ezért a Facebook-nak ki kellene állnia az igazság mellett. Hozzátették, hogy kétféle náci van: aki tagadja a holokausztot, és aki folytatná. Szerintük azzal, hogy a legnagyobb közösségi felületen engedélyezve van az, hogy a holokausztot tagadják, mely a zsidók szisztematikus kiirtására törekedett, csak támogatják azokat, akik ma is a zsidók kipusztítását kívánják.
Magyarországon büntetik a holokauszttagadást.