Több kategóriába sorolhatjuk az irodaházakat is, mint sok minden másból is vannak jobb, magasabb és alacsonyabb színvonalú lehetőségek, amik közül választhatunk. Van „A”, „B” és „C” kategóriás kiadó iroda. Continue reading
Author Archives: admin
A kormány növelné a nemzetközi diák- és kutatói mobilitást
Növelni szeretnék a magyar felsőoktatásban részt vevő külföldi hallgatók és kutatók, valamint a külföldi tanulmányokban részt vevő magyar diákok és kutatók számát – erről az emberi erőforrások minisztere beszélt egy hétfői budapesti konferencián. Continue reading
Elfogadható hozam érhető el a befektetési céllal vásárolt, bérbeadott lakásokon
A bérbeadott, használt téglalakásokon a fővárosban 6-7 százalékos, míg a pezsgő bérleti piaccal rendelkező vidéki városokban akár 8 százalékos hozamot is el lehet érni – közölte saját kalkulációja eredményét az Otthon Centrum ingatlan franchise hálózat. Continue reading
Hogyan válasszunk a kiadó lakások között?
Sajnos szinte minden területen az életben vannak csalók, vagy egyszerűen olyanok, akik többet szeretnének elkérni valamiért, mint amennyi a valódi értéke. Pontosan ezért fontos figyelmesen és körültekintően keresni a megfelelő kiadó lakást.
Első körben nem árt magunkban helyre tenni, hogy mennyi pénzért milyen minőségű albérlet az elvárásunk. Le kell szögezni azt a tényt, hogy a budapesti kiadó lakások nem az olcsó kategóriába tartoznak, és nem rég újra drágult.
Az internetnek köszönhetően könnyedén szétnézhetünk sok kiadó lakás között. Continue reading
Szemléletváltás szükséges a közoktatásban a digitális készségek kialakítása érdekében
Szemléletváltás szükséges a közoktatásban a digitális készségek kialakításához, mert a munkaerőpiacon elvárt digitális írástudási készségre a jelenlegi oktatási szemlélettel nem lehet felkészülni – mondta el Horváth Ádám az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetségének (IVSZ) oktatási szakértője kedden, Budapesten, háttérbeszélgetésen. Continue reading
Petr Cech az Arsenalba igazolt
Tizenegy Chelsea év után Petr Cech; a cseh válogatott kapus a londoni rivális Arsenalhoz igazolt.
Egyelőre még egyik klub sem erősítette meg az üzlet létrejöttét, de a brit lapok már tényként írnak róla, hogy a 33 éves kapus 11 millió font ellenében megy az Arsenalhoz. Cech augusztus 2-án a Wembley Stadionban éppen a bajnok Chelsea ellen, az angol Szuperkupa-meccsen mutatkozhat be új klubjában. Continue reading
Albérletben fiatalon
Bármilyen korosztály találhat magának megfelelő albérletet, akár egy házaspár, akár egy nagyobb család, de a leginkább, talán a fiatalok számára praktikus és hasznos kiadó lakást bérelni. Continue reading
Egy buktató a weboldalkészítésben
Egy vállalkozás alapja mindig egy jó ötlet. Neked ez már megvan? Végre szeretnél a saját lábadra állni, és saját vállalkozásba kezdeni? Ha te sem szereted azt, ha zsákbamacskát árulnak neked, akkor te se árulj zsákbamacskát! A szolgáltatásod/terméked megismerésének legjobb módja, egy minőségi weboldal. Azonban nem mindegy, hogy kit bízol meg a weboldalkészítés kivitelezésével. Spórold meg a tanulópénzt!
Sokan még mindig abban a hiszemben élnek, hogy weboldalukat létrehozva, majd hátradőlve várhatják a megrendeléseket. Csak egy felület kell, ahol megtalálhatóak az elérhetőségek, és a szolgáltatások listája. Éppen ezért keresik a kiskapukat. „Spóroljunk hát ezen is”. És még csak nem is sejtik, hogy egy óriási buktatóval játszanak.
Te is így gondolkodsz? Tudod, hogy mi mindenen lehet elcsúszni a weboldalkészítés részfeladataiban? Ha van egy oldalad, de az sehol sincs a keresőkben; ha a szöveg a kvantumfizika-óra unalmára hasonlít és semmilyen ösztönző hatással nincs a látogatóra; ha olyan szarvashibákat követsz el a honlapodat illetően, melyek miatt büntetésekre számíthatsz a Google részéről; akkor honlapod ablakon kidobott pénz. Continue reading
Az olasz élvonalban fog tovább kosarazni a szombathelyi tehetség
Perl Zoltán, a Falco-Trend Optika KC Szombathely kosárlabdázója a jövőben az olasz élvonalbeli Capo d’Orlandóban folytatja pályafutását. Continue reading
A modern fogászati rendelő
Az orvostudomány valamilyen módon mindig is fellelhető volt világunkban. Az emberek gyógyítottak, ahogy tudtak. A fogászati szakág is ugyanúgy jelen volt már az ókori Babilóniában is.
Jelen korunkból ezekbe belegondolni nem olyan fájdalmas, ugyanis ma már egy komolyabb beavatkozáson is pár óra leforgása alatt, fájdalommentesen túl van az ember, nem beszélve egy fogfehérítés könnyedségéről. Régen sem az érzéstelenítés, sem az eszközök praktikussága nem volt éppen emberbarát. Continue reading