A hormonkezelés csökkenti a mellrák kockázatát

A csaknem kétezer páciens bevonásával folytatott kutatás eredményeit a világ legnagyobb rákkonferenciáján ismertették a Massachusettsi Általános Kórház kutatói. A szakértők “nagy horderejűnek” nevezték a kutatást, amely nők millióinak kezelését változtathatja meg. Ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy a hormonkezelésnek is vannak kockázatai, köztük a csontritkulás – számolt be róla a BBC News. Continue reading

Közeleg a pünkösd

A pünkösd ünnepe, a keresztények ünnepe, ami a történelem során a legtöbb ország nemzeti ünnepei közé is „befurakodta magát”.

A Biblia Ószövetségében felfedezhetünk egy úgy nevezett, hetek ünnepét, melyet a zsidóságnak a húsvétot követő 50. napon kellett megülnie. Ez a nap mindannyiuk számára pihenőnapot jelentett, amikor a búza első zsengéjéből áldozatot mutattak be Istennek, örvendeztek és megemlékeztek ismételten az Egyiptomból való kivonulás igen fontos és csodálatos eseményéről. Continue reading

Hidvégi Vid lehet a magyar induló a riói olimpián.

A MATSZ  közleménye szerint Kovács István, a férfiak szövetségi kapitánya “nagy valószínűséggel” őt jelöli majd, mert a Londonban olimpiai nyolcadik helyezett tornász az elmúlt időszakban is komoly nemzetközi sikereket ért el, lólengésben világbajnoki ötödik volt, a riói tesztversenyen pedig a harmadik helyet szerezte meg kedvenc szerén. Continue reading