A modern fogászati rendelő

Az orvostudomány valamilyen módon mindig is fellelhető volt világunkban. Az emberek gyógyítottak, ahogy tudtak. A fogászati szakág is ugyanúgy jelen volt már az ókori Babilóniában is.
Jelen korunkból ezekbe belegondolni nem olyan fájdalmas, ugyanis ma már egy komolyabb beavatkozáson is pár óra leforgása alatt, fájdalommentesen túl van az ember, nem beszélve egy fogfehérítés könnyedségéről. Régen sem az érzéstelenítés, sem az eszközök praktikussága nem volt éppen emberbarát. Continue reading

A következő hetekben kiírják a Nemzeti tehetség program új pályázatait

Az elkövetkező hetekben kiírják a Nemzeti tehetség program új pályázatait – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Novák Katalin elmondta, hogy az új pályázatok révén a következő tanévben az érintett iskolák és szervezetek meg tudják valósítani a különböző tehetséggondozó programjaikat.
A program pályázatainak finanszírozására az idén és a jövő évben is 2,8 milliárd forintot fordíthatnak – közölte.
Novák Katalin elmondta azt is, hogy a Nemzeti tehetség program húsz évre szól.

Ágy és matrac

yatsan-matracNapjainkban, amikor valaki ágyvásárláson gondolkodik, általában hosszú távra tervez. Az ágy egyrészt befektetés, másrészt lakásunk esztétikai kiegészítője is; tükrözi igényeinket és ízlésünket egyaránt. Ágyakat, ágykereteket többféle anyagból is készítenek a gyártók. A legjobb a tömörfából készült ágy, amelynek sem szépsége, sem időtállósága nem elhanyagolható. Sokan kedvelik a minőségi alapanyagból, de kárpitozott változatban készült ágyakat. Continue reading

Ha webáruházban is forgalmazni szeretne

online-shopping-buy-sell-safety-tipsMa már szinte elengedhetetlen, hogy egy vállalkozás megjelenjen az Interneten, legyen az szolgáltatással vagy kereskedelemmel foglalkozó cég. A kereskedőknek egyértelmű, hogy a webáruház a megoldás, amivel termékeik piacát nem kevéssé tudják kiterjeszteni. Célszerű választani egy lehetőleg autentikus domain nevet. Nem tanácsos „ingyenes” webáruházat választani, ha valaki igazi profi oldalt szeretne, zökkenőmentes üzemeléssel, mert például nem kap hozzá profi segítséget, ha kérdései merülnének fel és a későbbi fejlesztésre sincs mód. Ha nem kíván magas költséggel indulni, akkor érdemes a webáruház bérlést választani. Continue reading

Az elektromos cigi, mint lehetőség

halog6Egyre nehezebb helyzetben van, aki nem tud lemondani a dohányzásról, mert a közvélemény egyre nehezebben tűri a dohányzást. Mást sem hall, csak hogy milyen ártalmas, a dobozokon is folyamatosan szembesül vele. Persze a dohányos is tisztában van az ártalmakkal, de nem könnyű lemondani, a cigiről, főleg annak, akinek az évek során a szenvedélyévé vált. Van egy módszer, amivel helyettesítheti a hagyományos cigarettát és hasonló élményt nyújthat a használóban és ez az elektromos cigi. Continue reading

Ha nyár, akkor… romantikus regények!

Számtalan oka van annak, hogy nyáron jobban keresik a romantikus regényeket az olvasók – elsősorban természetesen a nők. Egyrészt nyáron több a szabadidőnk: eleve könnyebben szakítunk időt az olvasásra, mint az év többi szakában, hiszen ilyenkor megyünk szabadságra, és egyébként sincs kedvünk hamar lefeküdni, hiszen még este is világos van, és jó esetben az idő is kellemes. Általában nyárra időzítjük a nagy utazásokat, családi látogatásokat is, amikor a buszon, vonaton jó pár óránk van arra, hogy kivégezzünk egy könnyed olvasmányt. Continue reading